Rólunk

Még több tartalommal: divat, szépség, aktualitások, háttérinfók, programok minden, amit a Marie Claire magazinban is szerettek

2012. január 20.

Hard Rock Café Budapest

Az egyik legtöbbet hamisított logó, amelyet pólón viselnek, minden bizonnyal a Hard Rock Café cégére – olyan városok neveivel is, ahol még nem is nyitott üzletet a legendás hálózat. A Hard Rock Café Budapest mostantól teljesen legális – olyannyira, hogy a Vörösmarty téri étteremben már kaphatók is a pólók –, egyéb kiegészítőkkel együtt.


Az étteremlánc kínálata leginkább az amerikai dinerekéhez hasonlít – hamburger, sült borda, klasszikus koktélok és turmixok –, a „dekoráció” viszont teljesen egyedülálló: a falakon egymást érik a rock- és popzenészek relikviái, a budapesti üzletben például George Michael gitárját, Madonna kézzel írt levelét és Prince fehér blúzát állították ki. 

Az első Hard Rock Café 1971-ben nyílt Londonban, és Eric Clapton volt az első olyan zenész, aki szerette volna az étteremben hagyni az egyik gitárját, hogy így jelölje meg kedvenc helyét. Kevésre rá a Who gitárosa, Pete Townshend is elküldte a gitárját azzal az üzenettel, hogy az ő hangszere is van olyan jó, mint Claptoné. Az alapítók által azóta is gyűjtögetett rockrelikviák többsége folyamatos vándorlásban van a világ különböző pontjain fellelhető 172 étterem között. A gyűjteményben olyan kultikus darabok is szerepelnek, mint Jimi Hendrix egyik gitárja vagy a Help! című, legendás Beatles-dal szövege, John Lennon kézírásával.


Az étteremlánc jelmondata, a „Love All – Serve All” (mindenkit szeretünk és mindenkit kiszolgálunk) arra utal, hogy legyen a vendég bármilyen nemű, korú vagy bőrszínű, ugyanolyan szívélyes kiszolgálásra számíthat. Minden alkalmazott alapos képzésen esik át, így a budapesti étterem alkalmazottai is megtanulták, hogyan üdvözöljék méltóképpen a vendégeket, és átestek egy rocktörténeti kurzuson is. Az ünnepélyes megnyitó márciusban várható, akkor az étterem – egy nagy buli erejéig – elfoglalja majd a Vörösmarty tér nagyrészét is.

Árak: hamburger (óriási húspogácsával): 3-4000 forint, alkoholmentes koktél 1000 forint.


Szöveg: Tiefenthaler Eszter
Fotó: Hajnal András

6 hozzászólás:

  1. 3000 forint egy hamburger?????????????????

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, de az felér egy főétkezéssel;)

      Törlés
  2. Jó, de főétkezésnek is drága! Ne feleddjétek, hogy nem mindenki trendi-főv-rosi-belvárosi menedzserlány lábán Guccival, karján Fendivel. Egy30-as tanítónő kb. 90 ezret keres, és ez inkább átlagos, ahhoz képest illik nézni!

    VálaszTörlés
  3. Teljesen igaz, de egy kóla vagy vagy egy koktél mellett is el lehet üldögélni, a látnivalók miatt megéri. Mi is így voltunk ott és még "idegenvezetést" is kaptunk az egyik felszolgálótól - és nem tudta, hogy ebből bejegyzés lesz a marie claire blogban :)

    VálaszTörlés
  4. Tényleg nem tudta?Akkor,hogy készültek a képek?Ti voltatok az első és egyetlen vendégek az üres üzletben,vagy ilyen rosszul megy az üzletnek?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A képeket körbeküldték az egész sajtónak, amikor hírt adtak róla, hogy megnyílt az étterem, nem akkor készültek, amikor ott jártunk.

      Törlés